VISELETKÉSZÍTŐK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA

A népviselet színpadra állításának lehetőségei a XXI. században

A rendezvény időpontja: 2015. május 14. (csütörtök) 10.00 órától.

Helyszín: Népi Iparművészeti Gyűjtemény (Kecskemét, Serfőző u.19.)

A Gyöngyösbokréta Mozgalom hatására a táncegyüttesek színpadi megjelenését egységes, uniformizált ruhák jellemezték. Mára azonban fontossá vált, hogy a színpadon megjelenő viseletek igényesek, hitelesek, változatosak, részletgazdagok legyenek mind az anyagok kiválasztásában, mind a díszítések és szabásvonalak esetében. Ennek kivitelezéséhez az autentikus népviseletek elmélyült ismeretére, tanulmányozására van szükség a készítők részéről. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egy-egy tájegység népviseletének bemutatásával. Ezenkívül szeretnénk mind a népi iparművészeti zsűri, mind a néptáncos szakmai zsűrizés szempontredszerébe, követelményrendszerébe is bepillantást nyújtani.
Végezetül gyakorlati szakembereket is megkértünk, hogy osszák meg tapasztalataikat és gyakorlati tanácsokat adjanak a téma iránt érdeklődőket.

Részvételi díj: 1.500 Ft/fő, amely magában foglalja az ebédet is.

Program:
. Dr. Bárkányi Ildikó, néprajzkutató - Két dél-alföldi település: Apátfalva és Tápé viselete
. Romsics Imre, néprajzkutató - Bács-Kiskun megye női viseletei
. Dr. V. Szathmári Ibolya, néprajzkutató - A viseletek népi iparművészeti zsűrizési szempontrendszere, zsűrizési tapasztalatok
. Dr. Ratkó Lujza, néprajzkutató - A népviseletek színpadra állításának elvi és gyakorlati kérdései
. Bognár Gabriella, néprajzkutató - Egy táncegyüttes ruhatára
. Laczkó Tibor és Kisné Szabó Beáta, viseletkészítők - Autentikus viseletek színpadra állítása


 

 





 

VIRTUÁLIS SÉTA
port_03

A gyűjtemény termeinek bejárása.

HÍMZÉS ADATBÁZIS
hímzés adatbázis

NYITVA  TARTÁS
port_01

ELÉRHETŐSÉG
port_02

6000 Kecskemét, Serfőző u. 19.

Telefon, fax:
76/327-203
76/480-297
76/506-108

port_03

Fenntartónk:
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A honlap létrejöttét lehetővé tette:
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsága.